Blog
Egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a világban azok a termékek, amik kíméletesebbek a bolygóval és az emberi szervezettel szemben. Ez nem csak az élelmiszerek tekintetében számít jelentős előrelépésnek, mert már a körömiparban is megjelentek azok a változatok, amik kedvezőbb összetétellel rendelkeznek. Éppen ezért a HEMA- és TPO-mentes termékek fokozatosan jelennek meg a webáruházunkban.
Ennek a fejlődésnek az első lépését pedig az EU tette meg azzal, hogy 2025 szeptemberétől a teljes kozmetikai iparból kitiltja azokat a termékeket, amik tartalmaznak úgynevezett TPO összetevőt. Erre később még részletesebben is kitérünk, de emellett a HEMA is megszüntetés alatt van nálunk.
Szerencsére a gél lakk kínálatunk már teljes mértékben alkalmazkodott ehhez az új EU szabályozáshoz. Tarts velünk, mert ebben a cikkben részletesebben is foglalkozunk ezekkel az összetevőkkel, hogy miért is volt szükség erre a lépésre.
Néha nehéz eldönteni, hogy milyen alapanyaggal készítsük el a kívánt mintát. Persze sok díszítés egy adott technika alkalmazását és ennek megfelelő eszköz használatát kívánja, amihez tartozik egy konkrét anyag is. A painting gél vagy pat painting gél ennél egy kicsit rugalmasabb lehetőségeket ad a kezünkbe.
A csomagajánlataink között számos olyan szettet találhatsz, amik segíthetnek a szalonban minden vendéged igényét kielégíteni. Minden összeállítás úgy készül el, hogy valóban hatékonyan lehessen használni.
A díszítési lehetőségek tárháza szinte végtelen, ami indukálja azt is, hogy rengeteg eszköz, kellék és szín beszerzésére lehet szükség. A festett minták elkészítéséhez viszont rettenetesen sok alapanyag közül lehet választani. A kezdő szakemberek éppúgy megtalálhatják a nekik kényelmesebben használható anyagokat és eszközöket, mint a profik.
Minden évszaknak megvannak a maguk színei, amik között az ősz kedvenc árnyalatai 2024-ben okozhatnak meglepetéseket. Nemcsak azért, mert egy kicsit rendhagyó színekkel bővült a paletta, hanem azért is, mert beköszönthet a sütőtök őrület a körmök világába is.
Érdemes körülnézni a csomagajánlataink között, mert találhatsz olyan gyöngyszemeket is a szettek között, amikkel az őszi trendeket méltó árnyalatokkal tudod követni. Persze a szokásos színek is képviselik az ősz hangulatát, de valami elképesztő hangulattal vadíthatjuk meg az évszakot.
Tarts velünk, és ebben a cikkben megmutatjuk azokat, amikkel különlegessé teheted a vendégeid körmeit. Egytől egyig meleg árnyalatok, amikkel nemcsak az általuk kapott hangulat lesz lágyabb ebben a hűvösben, hanem a komfortérzettel is csodákat tehetnek.
Minden évszakban igyekszenek a nők a legtöbbet kihozni a megjelenésükből, ezért a top 5 körömdíszítő az őszre nem maradhat le arról a listáról, ami ezt megkönnyíti. Nemcsak a ruhatár igazodik a színes természet változatosságához, hanem a körmök is.
A szezon adta lehetőségek pedig a színek mellett a díszítőelemekre is vonatkoznak, ezért ebben a cikkben ezzel foglalkozunk kicsit mélyebben. Ettől függetlenül érdemes elolvasni a többi blogcikkünket is, mert rengeteg hasznos információval szolgál mindegyik.
A base gélek változatai és felhasználásuk sokrétű, ezért ez a cikk ebben segít egy kicsit, hogy melyiket mikor érdemes használni. A saját köröm megerősítése minden esetben fontos azok számára, akik gyengébb körmökkel rendelkeznek.
Érdemes elolvasni a blogcikkeinket, mert nagyon sok olyan hasznos tartalom vár rád, amikkel minden vendéged igényeit ki tudod elégíteni. Legyen szó akár a díszítési technikákról és trendekről, a szakmai tartalmakról vagy a szezonális színek világáról, a blogban valóban mindent megtalálsz.
Az alaprétegekkel is foglalkoztunk már, de érdemel a téma egy olyan megközelítést is, ami arról szól, hogy melyikkel hogyan tudjuk eredményesen megerősíteni a saját körömlemezt. Ebben az írásban három típust fogunk egy kicsit mélyebben megismerni, amivel valóban minden vendég körme tökéletes alapréteget kaphat.
Műkörömépítő szakemberként sokat kutatunk a témában, ami a körömerősítés okosan kivitelezhető módjait illeti. Számos alapanyag áll rendelkezésünkre ennek kivitelezéséhez, azonban gondosan ügyelnünk kell az egyéni preferenciákra is a siker érdekében.
Az az alapvető igény a vendégek részéről, hogy legyen csodás a körmük, még nem elegendő ahhoz, hogy minden szempontból elégedettek legyenek. A tartós végeredmény éppen olyan fontos ebben a tekintetben, mint a kinézet. Nem mindegy tehát, hogy milyen anyagokat használunk a saját köröm megerősítésére.
Persze itt előtérbe kerül az is, hogy minden nőnek más a favorit, de az mindenképpen kimondható, hogy nagyon sok múlik a szakértelmünkön is. A mai cikkben kétféle anyagot fogunk egy kicsit mélyebben boncolgatni, amivel a tökéletes végeredmény elérhető, akár kompromisszumok nélkül.
A szezonális körömtrendeket tekintve háromhavonta újabb és újabb színek jelennek meg a magazinok címlapjain. Ez pedig előrevetíti azt a kérdést is, hogy milyen színű legyen a körmöd 2024 őszén, amivel ragyoghatsz.
Erre az egyediség és a természetesség ötvözete adja meg az egyértelmű és tökéletes választ. A divatvilág változásaihoz és az évszakhoz igazodó színek vitathatatlanul megmutatkoznak az idei trendekben. A paletta pedig a szokásos meleg és föld színek mellett a merészebb árnyalatokat is magukban foglalja.
Ami kifejezetten jó hír, mert így valóban mindenki találhat magának olyan színt, ami a lehető legjobban kifejezi a stílusát. Az őszi trendek nem csak a ruhák világában lehet uralkodó, mert a körömipar számára is kihagyhatatlan lehetőségeket kínál.
Ebben a bejegyzésben bemutatjuk a top őszi körömszíneket és körömmintákat. Az évszakok közül az ősz az egyik legszínesebb, ami méltó ihletet adhat a körömipar számára is. Minden évben újabb és újabb színekkel örvendeztetnek meg minket a gyártók, így nem is csoda, ha már tűkön ülve várjuk a megjelenésüket.
Nincs ez másként idén sem, mert csodás árnyalatokkal leszünk gazdagabbak ebben az évben is. A természet szülte tónusok kiemelt szerepet kapnak az őszi időszakban, ahol már készülünk a szürke és sötét télre. A nyári vad és lendületes színkavalkádot felváltja valami más.
Valami olyan, ami lélekben ráhangol minket a hidegebb hónapok színtelennek tűnő ritmusára. Olyan színek kapnak főszerepet, amik a természetben is megtalálhatóak. Jellemzően a barna és zöld árnyalatok, a sárgás tónusok, valamint a vörös különböző variációi.
A körömipar folyamatosan fejlődik, ami nagyon jó hír azok számára, akiknek ez jelenti a munkát. Persze ez nem feltétlenül szigorú értelemben értendő, mert ez nem az a szakma, amit muszájból csinál bárki is. Ebben a cikkben bemutatjuk az érveket a mirror likvid használata és az elérhető hatások mellett.
A felhasznált anyagok listája szinte szezonról szezonra bővül, ami mindig újabb okot ad a kísérletezésre. Amint valaki tudomást szerez a mirror likvid létezéséről, ki is akarja próbálni, mert a neve is sejtet valamit, de ugyanakkor kicsit titokzatosan is hangzik.
Tarts velünk, és most lerántjuk a leplet erről az alapanyagról, amit rettenetesen imádni fogsz, de most ne a porcelánra gondolj. A lenyűgöző és tükörfényes körmök elkészítése még soha nem volt ilyen egyszerű, mint ezzel a likviddel.
Ahogyan nő az igény a különféle körömdíszítésekre, úgy fejlődik az alapanyagok világa is, amivel a festőzselé vs. akrilfesték verseny csak tovább fokozódik. Néha elég nehéz dönteni a két anyag között, mert mindegyiknek megvannak a maga előnyei.
Persze azt a nézőpontot is taglalhatnánk, hogy kinek mi áll kézre, de inkább közelítsük meg a témát egy kicsit más szemszögből. Mindenki más prioritások alapján választja ki azokat a lehetőségeket, amikkel gyönyörű mintákat festhet a vendégek körmeire.
Ebben a cikkben most azt vesszük górcső alá, hogy melyik változat mit tud. Így talán könnyebben választ közülük az is, aki most kezdi a szakmát és az is, aki még nem próbálta ki mindkét díszítésre alkalmas festékfajtát.
Nőként különös figyelmet szentelünk a megjelenésünknek, amihez a körmeink ápoltsága is hozzátartozik. A tökéletes ombre körmök titka pedig ezért lesz izgalmas téma. Általában nem mindegy, hogy milyen a körmünk színe, az alakja, és még számos nézőpontot kell szem előtt tartunk. Hogyan készíts tökéletes ombre körmöket? Ezt áruljuk el cikkünkben.
A szokásos egyszínű változatokkal néha hadilábon állunk, mert a harsányabb árnyalatok nem minden ruhához passzolnak. Éppen ezért keresünk mindig valami olyan megoldást, ami egy kicsit univerzálisabb.
Ez többféle lehetőséget tár elénk, mert a halvány színek is jelenthetnek alternatívákat. Még itt is akadnak korlátok, mert a halványkék nem illik a mélyzöld ruhához. A francia manikűr egy tökéletes jolly joker, de akad emellett más izgalmas kreáció is.
A körmös szakmában egyre elterjedtebbek a művészi díszítési technikák. Ezek között van a festőzselé (painting gel) használata és a benne rejlő lehetőségek is, amikkel csodás alkotások születnek. Az igazi művészi vénával rendelkező szakemberek imádni fogják.
Emellett pedig rettenetesen nagy előnye, hogy a teljes körömfelszín is festhető vele, és számos díszítőelem beépíthető. Minden szalonban kellene lennie ilyen anyagnak, mert hihetetlen változatossággal használható.
Az eredmény pedig lenyűgöző. A díszítési technikák között ez az egyik legegyszerűbben használható alapanyag. Az erős pigmentációjának köszönhetően egyetlen rétegben is tökéletes fedést biztosít.